Nézsonra járt, nyalkás brigyók

turboltak, purrtak a zepén,

nyamlongott mind a pirityók,

bröftyent a mamsi plény.

“Kerüld a Gruffacsórt, fiam,

a foga tép, a karma metsz!

Ne járj, hol grémmadár csuhan

s a bőszhedt Gyilkanyessz!”

Kapta döfke kardját a smorc,

rég csűszte már a nyúf vadat –

megállt a vén plakány tövén

a tamtam-lomb alatt.

Állt felhergült eszmék között,

s ím Gruffacsór – a szeme láng –

hussongva és mortyogva jött

a kuszmadt fák iránt.

Egy! Kettő! Egy! Kettő! – csihant

a döfke penge nyisz-nyasza!

Metélte szét, kapta fejét

s diadalgott haza.

“Hát megölted a Gruffacsórt?

Keblemre, fürgeteg fiam!

Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!”

s csuklantott boldogan.

Nézsonra járt, nyalkás brigyók

turboltak, purrtak a zepén,

nyamlongott mind a pirityók,

bröftyent a mamsi plény.